Kitti és Ricsit az egyik páromról írt történetem ragadta meg.
Emlékszem, amikor tavaly nyár végén szembe jött a neved az egyik esküvői csoportban, és rákattintottam. Az első poszt az oldaladon az egyik pár története volt, vagy csak egy kis részlet. Ott már tudtam, hogy nekünk Rád van szükségünk. Az első találkozás után ez csak még jobban megerősödött bennünk. Tudtuk, hogy nem egy megszokott szertartást fogsz tartani, hanem egy személyes, szívhez szólót. És ez így is lett. Mindenki, de tényleg mindenki el volt ájulva Tőled. És természetes mi is.
Lucia és Matyi ajánlás útján érkezett hozzám.
Ajánlás alapján találtunk rá Szilvire, és már az első beszélgetésnél éreztük, hogy nekünk az általa képviselt stílusra van szükségünk. Mielőtt a szertartáson elmondott beszédre térnék fontos kiemelnem, hogy előtte mennyi segítséget kaptunk. Bármi bökkenő jött szembe, Szilvi ugyanúgy ötletelt, ahogy mi is, tényleg azt éreztem, hogy neki is igazán fontos, hogy boldogan teljen az esküvőnk napja és, hogy olyan legyen, amilyet mi megálmodtunk. Egy ilyen nagy és stresszes esemény előtt pedig el sem tudja képzelni az, aki még nem volt benne, hogy sok apróság mennyi terhet tud levenni az ember válláról. Ezért is külön hála.
A szertartás az elejétől a végéig szuper volt. Mi előtte nem szerettük volna hallani, hogy mit írt Szilvi a történetünkből, mert maximálisan megvolt felé a bizalom, és végül valóban nem okozott csalódást. Remekül keverte a humort a szerelmes sorokkal, amiben a megismerkedésünk története is helyet kapott. Igazából tényleg pont ilyet képzeltünk el.
Évi és Máté nem szeretett volna ezerszer hallott kliséket hallgatni a szertartásukon
"Nem vagyunk romantikafóbiásak, de olyan szertartást szerettünk volna, ahol a násznépnek nem kell ezerszer hallott szentimentális klisékben tocsognia. Ebben a szemléletben kezdtünk el keresni szertartásvezetőt. A bejövő megkeresések közül hamar ki tudtuk zárni azokat, melyekben már a bemutatkozás is szöges ellentétben állt a kérésünkkel.
Ezen kívül természetesen fontos volt továbbá számunkra, hogy a szertartásvezető jól tudjon fogalmazni. Szerencsénkre Szilvi is írt nekünk, megnéztük a honlapját, és mellette döntöttünk.
Az előkészületek során sok segítséget kaptunk Szilvitől. Praktikus, valóban hasznos tanácsokat adott, mind írásban összegyűjtve, mind pedig a megbeszéléseink során. Ha kellett, megértő volt, ha kellett, bátorított, vagy épp javasolt. Jó hangulatban teltek az online megbeszéléseink. Az általa írt szöveget is átbeszéltük előzetesen – apróbb módosításokat kértünk csak tőle, összességében visszaadta azt, amit leírtunk neki és kértünk.
Egy számunkra fontos dolog azonban csak a ceremónián derülhetett ki teljes egészében: hogy hogyan mondja el az előzetesen megírt szöveget.
A bevonulásunk után azonban egyből megkönnyebbültünk, amikor Szilvi megszólalt: meleg hangszíne, a megfelelő hanglejtése, nyugodt beszédtempója abszolút hozzájárult ahhoz, hogy emelkedett hangulat uralkodjon el a teremben.
Jó érzés volt látni, hogy nem csak mi hatódunk meg – annyira ránk hangolódott, hogy több helyen ő is elérzékenyült
Jó érzésekkel gondolunk vissza a Szilvivel való közös munkára, és legfőképpen a szertartásra, melynek hangulatát a násznépből sokan külön is kiemeltek.
Laura és Ákos már az első találkozásunk után érezték, hogy a szertartásuk miatt már nem kell aggódniuk
Már az első beszélgetés alkalmával tudtuk, hogy Te leszel az, akit szertartásvezetőnknek választunk. Az összeszedettséged, közvetlenséged, kedvességed rögtön meggyőzött.
Köszönöm, hogy az összes aggódó e-mailemre rögtön válaszoltál és megnyugodhattam, hogy minden rendben lesz
A szertartásunk egyszerre volt megható és vicces. A történetünket, amit írtál rólunk, büszkén fogom megmutatni az unokáinknak is. Remélem, az ezüstlakodalmunkon találkozunk.
Zsuzsi és Joci beleszerettek a stílusomba és a hangomba:)
Nem is tudom hol kezdhetnénk! Hálásak vagyunk az életnek, hogy rádtaláltunk mint emberre és szertartásvezetőre is!
A legjobb döntés volt amikor beleszerettünk a hangodba és a stílusodba, hogy Te legyél velünk a nagy napon.
Csodálatos, szívhez szóló, nagyon megható beszéd volt, örök emlék! Nagyon nagyon köszönjük!
Anita és Ferenc először nagyon szkeptikusak voltak. De aztán...
Kezdetben nagyon szkeptikusak voltunk és zsákbamacskának éreztük az egész szertartásvezető választást, de Szilvi már a legelső ismerkedő egyeztetés alatt nagyon jól lefestette azt a mesevilágot, amit szerettünk volna, mintha hamarabb és jobban tudta volna a vágyainkat, mint mi.
A közös munka során nem tudtunk olyan időpontban írni, hogy pár percen belül ne érkezzen megnyugtató válasz a kérdésünkre. Az egyeztetések alatt végig azt éreztük, hogy 1000 éve ismer minket, maximálisan profi volt végig. A szkeptikusságból a végén eljutottunk oda, hogy rábíztuk az egészet, hogy meglepjen minket. Tökéletesen és pontosan azt kaptuk tőle, amit vártunk, vicces volt, de megható is, gyönyörű volt az egész. Teljesen egyedi, ránk szabott szertartást kaptunk. Pár baki azért becsúszott más szolgáltatótól és az időjárástól, de nagyon profin megoldott mindent. Várjuk vissza a 10 éves megerősítő szertartásunkra. :)